Balesetvédelmi ötletgyűjtemény

Vegyi anyagok, mérgezések, maró hatású anyagok:

Ha babát várunk, már a terhesség időszakában igyekezzünk az első balesetvédelmi intézkedéseket megtenni. A vegyi anyagokat és gyógyszereket helyezzük a gyermekek számára elérhetetlen helyre. Helyezzük ezeket kb. fejmagasságban a szekrénybe, mert ha annál magasabban tároljuk, amikor levesszük a dobozokat a rosszul lezárt folyadék a szemünkre, illetve arcunkba cseppenhet.

Később se tároljunk a lakásban olyan folyadékot, amely összetéveszthető a vízzel, vagy a tejjel. Így tegyük a lakótéren kívüli, a gyerekek számára hozzáférhetetlen helyre a hypót, a sósavat, hígítót. Semmi esetre se hagyjuk ezt az asztalon pohárban. Ne használjuk fehér színű öblítőt vagy folyékony szappant, mert a gyerek tejnek hiheti és belekortyolhat.

Ne adjunk a kisgyermekünknek olyan cukorkát, amely összetéveszthető a drazsé formában kicsomagolt gyógyszertermékekkel. Bizonyosan cukorkának fogja hinni ezeket, hiszen a gyógyszerek külső bevonata általában édeskés.

A por alakban forgalmazott lefolyótisztító helyett használjuk folyadékot. A por alakú vegyszerek balesetveszélyesebbek, hiszen nem csak lenyelve, hanem beszippantva is mérgezőek vagy maró hatásúak lehetnek. Ne hagyjuk, hogy beleszippantson a mosóporba, vagy por alakú tisztítószerekbe. Használjunk minél kevesebb vegyi anyagot a lakásban a gyermek körül.

A kisgyermekes családokban legyen fontosabb a gyermekek biztonsága, mint fényes csempe vagy padló. Bizonyos tisztítószerek kiválóan helyettesíthetők olcsó és hatékony háziszerekkel, amelyek nem mérgezőek: Így pl. vízkőoldásra használható vízkőoldó helyett az ecet, sikert érhetünk el citromlé alkalmazásával is. Különösen edények, poharak, konyhai berendezések vízkőmentesítésénél ügyeljünk a vegyszermentességre.

Általános megállapítás, hogy minél kevesebb vegyszert tartunk otthonunkban annál kisebb a balesetveszély. Ne tárolgassuk a lejárt vagy már felhasznált anyagok maradékait a lakásban, ha bizonyosan nincs szükségünk a vegyi anyagra, dobjuk ki. Sajnos még kevesen tudják, hogy kertünkben, otthonunkban milyen sok mérgező növény fordul elő. A leghétköznapibb virágok, pl. gyöngyvirág, pipacs, nárcisz is okozhatnak súlyos mérgezéseket.

A kisgyermekes családokban ne legyen szokás az erdei séta során a terméseket, bogyókat, virágokat letépni és megenni. Csak a felnőttek tudják eldönteni, hogy mely növény ehető és melyik nem, a kisgyermekek viszont szívesen utánoznak minket!

Egyéb balesetvédelem

Talán sok háziasszony számára megmosolyogtató, de amikor csecsemőkorú és kisgyermek volt a lányom, egy darab tű volt a lakásban. Foltozni, javítani, gombot felvarrni az is elég, viszont mindig tudtam, hogy hol van. Ha nincs meg a tű, akkor könnyen a gyerek kezébe kerülhet, ha megvan, akkor nincs baj. A labilis bútorokat inkább kössük ki a falhoz, hiszen a gyerekek szívesen másznak fel pl. a szekrények polcaira, vagy a tévére, bármire, ami megmászhatónak tűnik. Az ablakok alól húzzuk el a bútorokat. A legszerencsésebb, ha a kisgyerek nem érheti el az ablakot. Figyelem ! Az üvegen -a bezárt ablakon - át is kizuhanhat a gyerek, ha lendülettel esik az ablaknak.

Ne engedjük, hogy a gyerek felügyelet nélkül menjen az erkélyre akkor sem, ha látszólag nem tud kiesni. Kisgyerekek szívesen dobálnak ki tárgyakat az ablakon vagy az erkély rácsain. Bizonyosan nem szeretnénk, ha a lakáskulcs, vagy a bankkártya a kicsi szórakozásának esne "áldozatul".

Figyeljünk a csúszós padlóra és az üvegajtókra. A nagyobb gyerekek szeretnek rohangálni a lakásban, a lendülettől elveszthetik egyensúlyukat és elesnek, vagy betörhetik az üveget!

A legszerencsésebb, ha az ágy nem rugózik nagyon. Az élénk gyerekek imádnak az ágyon ugrálni. Minél jobban rugózik az ágy annál nagyobb az élvezet . Ez balesetveszélyes, hiszen könnyen leeshetnek, vagy nekizuhanhatnak a falnak stb. a gyerekek. Használjunk inkább habszivacs matracokat. Figyeljünk az emeletes ágyakra. Élénk kisgyermeket ne altassunk emeletes ágyon, mert akár álmában is - még inkább móka közben - könnyen leeshet.

Napi hírek

Kezdőlap

Hírek

Puzzle játékok felnőtteknek

Puzzle játékok gyerekeknek

puzzle.missilis.hu

Napi hírek

Tetris

Blobtwist

Retronoid

Twiddlestix

Planet Gobbler

jatek.missilis.hu

Ötletgyűjtemény

Oktató, vidám játékok

Balesetvédelem

Főzzünk együtt!

Mesetár

Napi hírek

gyerek.missilis.hu

Levesek

Húsételek

Tészták

Sütemények

Szendvicsek

Disznótor

recept.missilis.hu

Napi hírek